HTML

Esküvő - avagy éljük túl a szervezést!

Mit csinál az ember, ha nincs pénze esküvőszervezőre? Megszervezi saját maga. Igen ám, de hogy kezdjünk neki? Nem veszünk el a szolgáltatók tengerében? Mivel egy épkézláb oldalt se találtam ahol tényleg leírnak mindent egytől egyik, így megosztom veletek én hogyan csinálom.

Friss topikok

Linkblog

Jelentés

2012.06.17. 22:17 hegereka

Még élek!:D

A sulival akadt egy kis rendezni való, csúszok egy fél évet, aminek nem örülök, de túl élem.

Esküvő terén jelentem jól állunk:

Maradunk Balatonlellén a Züdülő lett a befutó.

Bejelentkeztünk az anyakönyvi hivatalba (kellett: személyi, lakcím, anykv-i kivonat), az egész kb. fél óra volt. Megbeszéltük, hogy én kötőjeles leszek, H. marad, ahogy van. Nem lesz se gyertyagyújtás, se homoköntés, a homok nem tetszik, a gyertyát nem nagy valószínűséggel elfújná a szél. Lesz viszont szülőköszöntés, szép zenére bevonulás.

Elkezdtük kiosztani a meghívókat, sőt lassan be is fejezzük, már csak 10 darab van. Saját készítésű, megterveztem és itthon nyomtattuk, csak papírt kellett venni.

Lefoglalva: fotós, vőfély, zenekar.

Megrendelve: sütik, virágok.

Beszerezve: ruhák, dekorcuccok.

Egy-két apróság hiányzik még. Ma éppen ültetőkártyatartókat gyártottunk, meg az írdatlan mennyiségű dekorációs anyagot (mindenféle szir-szar) pakoltam bele egy óriási dobozba.

A dekorstuffról jut eszembe, nagyon-nagyon sok mindent kreatívkodtam össze, ez lesz a következő poszt.

Szólj hozzá!

A zene, a zene, a zene kell!!! - avagy muzsikaaa

2012.01.20. 15:51 hegereka

Először is boldog új évet minden olvasónak! Végre túl vagyok a vizsgaidőszakon, így van időm egy kicsit írogatni. A mai téma, mint ahogy a címből sejteni lehet, a zene.

Nálunk ez okozta a legnagyobb konfliktust az esküvőszervezés kapcsán eddig. H ragaszkodott a mulatóshoz, én inkább a retróra vagy dj szavaztam volna. Végül találtunk egy olyan zenekart, aki tud ilyet is, olyat is. Tehát fontos, hogy úgy válasszunk zenét, zenekart, hogy mindkettőtök ízlését, vágyát teljesítse.

Másodlagos cél, hogy mindenki jól érezze magát a lagzin. Ezt szolgálja a zene. Több lehetőségünk van: DJ, 1tagú szintisbácsitól, a vonósnégyesen át, a 6 tagú rockzenekarig. Lehet vegyesen is, vagy szólhat valahol lejátszó is.

Alapvetően 3 eseményre kell zenét választanunk:

  • 1. Polgári szertartás
  • 2. Egyházi szertartás
  • 3. Vacsora

Ezeken kívül lehet még a kikérőre, fogadásra, vendégek gyülekezőjére stb.

1. Polgári szertartás

A polgári szertartás kapcsán az a legkönnyebb, ha megbeszéljük az anyakönyvvezetővel, mik a lehetőségek: mely részekre kell/lehet zenét választani, hány számot lehet. (Budapesti adatok alapján: 3 számot lehet választani, ami 6.000,- magyar egységet jelenet, akkor is, ha mi visszük!, gyakorlatilag 6000 Ft, hogy valaki benyomja a play gombot)Tapasztalatok és infók alapján, elég rugalmas az anykv. a zeneválasztás kapcsán, tehát, ha valaki erre akar bevonulni, semmi akadálya:

 Ha sorba vesszük a következő részekre lehet zenét tervezni:

  • vendégek gyülekezője/ helyfoglalás (3-4 szám)
  • vőlegény bevonulása (1 szám)
  • koszorúslányok bevonulása (1 szám)
  • menyasszony bevonulása (1 szám)
  • aláfestő zenék (2-3 szám)
  • szülőköszöntés (1 szám)
  • gyűrűhúzás (1 szám)
  • aláírás (1 szám)
  • koccintás (2 szám)
  • kivonulás/gratulációk fogadása (3-4 szám)

2. Egyházi szertartás

Egyházi szertatáson is a legegyszerűbb, ha egyeztetünk a pappal/lelkésszel/rabbival/varázslóval. Nekünk református szertartásunk lesz, így arról tudok nyilatkozni. A mi lelkészünk engedélyezi az egyházi, a komoly és a szöveg nélküli könnyű zenét, de persze előzetes meghallgatás után. Ha van a templomban orgona, zongora vagy bármi, érdemes kihasználni!

Amiket tervezni lehet:

  • vendégek gyülekezője/ helyfoglalás
  • bevonulás(ok)
  • kivonulás

3. Vacsora

A vacsora és maga a lagzi igen összetett esemény. Több részből tevődik össze: vacsora előtt, maga a vacsora és vacsora utáni rész. Vacsora előtt általában 1/2 vagy 1 óra van. Erre az időre lehet betenni a nyitótáncot, mikor még nincs tele a has:D Vacsora alatt és az étkezések között nem sok idő van, érdemes a zenekarral egyeztetni, hogy milyen számokat játszanak ilyenkor, vacsi közben szeretnek beszélgetni az emberek, azért hallják egymást. Vacsi után mehet az ereszd el a hajamat!

Amik vacsikor lehetnek:

  • vacsora előtt/bemelegítő
  • első tánc
  • vacsora alatti blokk
  • ihajj-csuhajj
  • torta
  • gyertyafény keringő
  • menyasszony/menyecske/újasszony tánc

Ezen kívül rendelkezésetekre bocsájtom a mi összeválogatott zenéinket a teljesség igénye nélkül:

  • Aerosmith – I don’t wanna miss a thing
  • Anastasia Soundtrack – Once upon in december
  • Bill Medley & Jennifer Warnes – Time of my life
  • Beatles – All you need is love
  • Szépség és a Szörny – Hol volt, hol nem volt
  • Michael Bolton – When a men loves a women
  • U2 – One
  • Seal – Kiss from a rose
  • Eros Ramazotti – Ti amo
  • Eros Ramazotti – Vangelis- Andrea Bocelli – Sogno
  • Enya - Only time
  • Bryan Adams - Here I Am
  • Republic – Felhők
  • Caruso
  • Chris Isaak – Wicked game
  • Máté Péter - Még meg sem köszöntem
  • Palya Bea - Menyasszony, vőlegény
  • Ronan Keating – When you say nothing at all
  • Total eclipse of the heart
  • Csézy – Általad vagyok
  • Auth Csilla – Ilyen, aki szeret
  • Janza Kata és Dolhai Attila - Érted születtem
  • Johann Pachelbel - Canon in D
  • Dana Glover - It Is You
  • Eric Clapton – More than words
  • Enya – May it be
  • Guns n Roses – November Rain
  • Twilight-Bella's Lullaby
  • Donna Lewis – I love you always forever
  • Bereczki Zoltán & Szinetár Dóra: Szeret mind, ki ismer
  • Yanni - Reflections of Passion
  • Richard Marx - Right Here Waiting For You
  • Aladdin- A whole new world (instrumental)
  • C. Dion & Barbara Streisand – Tell him
  • Flightless bird (twilight) –
  • Nat king Cole- Love
  • Ani Difranco- Hopin and Wishin
  • Bryan Adams – (Everything I do) I do it for you
  • Somewhere Over The Rainbow – violin and piano version
  • Le Fabuleux Destin d'Amélie Poulain
  • Eva Cassidy - Songbird
  • Johann Pachelbel - Canon in D piano
  • Beatles – All you need is love
  • J. S. Bach D-moll toccata és fuga
  • J. S. Bach Ave Maria 
  • J. S. Bach Air
  • Beethoven V. Szimfónia 
  • Berlioz Rómeó és Júlia
  • Gerschwin Kék rapszódia
  • Handel Sába királynője
  • Handel Xerses 
  • Liszt Szerelmi álmok
  • Massenet Meditáció
  • Mahler V. Szimfónia
  • Mendelssohn Nászinduló
  • Mozart Egy kis éji zene
  • Mozart A-dúr klarinét koncert
  • Mozart Elvira Madigan
  • Orff Carmina Burana / O Fortuna
  • Rodrigo Aranjuezi koncert
  • Strauss Éljen a magyar! 
  • Strauss Kék Duna keringő
  • Tchaikovsky Rómeó és Júlia
  • Tchaikovsky Csipkerózsika keringő
  • Vivaldi Négy évszak (nyár)
  • Wagner Nászinduló 
  • Adams In the Name of Love
  • Andrea Bocceli Con te Partiro
  • Argentin folk Ave Maria no morro
  • Auth Csilla Féltelek
  • Beatles The Long and Winding Road
  • Beatles Yesterday
  • Beatles Michelle
  • Beatles Let it Be
  • Cotugno Indián Nyár
  • Demjén Ferenc Most Kell Eldöntenem
  • Gergely Róbert Hófehér
  • Emberek Mama
  • Enya Tea House Moon
  • Jarre Lara's Theme 
  • Jarre Oxigén
  • F. Lai Love Story
  • Kovács Kati Úgy szeretném meghálálni
  • Lehr István Tűzvarázsló
  • Mancini / Mercer Moon River
  • Morricone Chi Mai (Profi filmzene)
  • Morricone Volt egyszer egy vadnyugat
  • S. Myers Cavatina
  • Oldfield Moonlight Shadow
  • Oldfield Sentinel 
  • Oldfield Incarnations
  • Oldfield Portsmouth 
  • Oldfield The Hero 
  • Richie Endless Love
  • N. Rota Rómeó és Júlia
  • N. Rota Love Theme from "The Godfather"
  • Rosenmann East of Eden
  • Titanic főcím zene
  • Vangelis 1492 
  • Vangelis Hymne 
  • Vangelis Apocalypse des Animaux
  • Vangelis Tűzszekerek

A személyes kedvenceink, amik nálunk lesznek:

 

2 komment

Saját dolgaink

2011.12.04. 22:01 hegereka

Gondoltam adok egy kis infót arról is, mi hogyan állunk. Jelentem lassan, de biztosan haladunk:D Persze miért is ne?! már megint változtak a tervek. Nem érzem biztosnak az anyagi forrásunkat, ugyanis még mindig nem sikerült semmilyen épkézláb munkát találni (ennek nem tesz jót, hogy gyakorlatilag többet ülök a vonaton, mint máshol).  No de a lényeg, az új terv: kis esküvő (bár, ahogy a családot ismerem, az is lesz vagy 60 ember), Budapesten. Nem tudom, mi lesz, de mint mindenre erre is van tervem! Mutatom:

 Ez lenne a helyszín. III. kerület, Zöld Kapu Vendéglő. Szoktunk oda járni, mindig udavrias a kiszolgálás, isteni a kaja - különösen az őrségi csiperkeleves - mindez jó áron. Van fedett kerthelyiség, ahol saját számítás alapján 50 ember fér el és még marad tánci-tánci hely. Ha erről lemondunk, akkor elég 64 embernek is.

Mondanom se kell, hogy ide nem illik a megálmodott színvilág, ami ugyen azt eredményezi, hogy az immáron 9milliószor átgondolt és megváltoztatott szín és dekor elképzelésünket, még 1x át kellett variálni. Nem volt könnyű, de mutatom az eredményt:

 

 

 

 

 

 

 

 

Kicsit május elseje, kicsit majális-vurslis, de nekünk bejön:d

További újdonság:

A biztonság kedvéért, foglaltam időpontot a helyi anyk-i hivatalban. 2012 augusztus 4-re. Törvényileg csak fél évvel előre lehetséges, de itt nálunk lehet előbb is, csak majd be kell fáradozni még egyszer, fél éven belül és fel kell venni a jegyzőkönyvet. Sok újdonságot nem tudtam meg:

  • a bejelentési szándék megtételéhez mindkét fél kell
  • kell vinni személyi, lakcím, eredeti! anyakönyvi kivonat (kellhet még: halotti anyakönyvi kivonat, házassági kivonat)
  • a házasság (terembérlet díja): 20.000Ft, + egyebek (zene:5.000,-, verses kislány: 8.000,-)
  • külső házassági szertartás: 100.000Ft!!!!!!!, komolyan normálisak ezek????
  • van saját fotósuk, aki nekem nem szimpi, és nem megfelelő minőségű szar képeket csinál

Ennyi. Karácsonykor, ami általában is a nagy családi kupaktanácsok színhelye, elől, hogy melyik verzió és melyik helyszínt választjuk.

Amink van:

  • menyasszony + vőlegény (még jó!)
  • menya ruha
  • vőlegény cipő
  • 9 féle dekor és meghívó terv
  • 3 helyszín
  • 1 lehetséges időpont

A következő poszt a zene témakörét fogja boncolgatni. Addig is kitartás!

UPDATE: na nem ez lesz:D Marad az első verzió Lellén.

Szólj hozzá!

Hogyan válasszunk ruhát?

2011.12.01. 22:06 hegereka

Ismételten írom, teljesen tudománytalan és megalapozatlan, amit itt leírok, csak saját tapasztalat.

Általános érvényű szabály, hogy olyan ruhát válasszunk, ami kiemeli és nem elrejti az alakunkat. Mindegy milyen az alakunk vagy hány kiló felesleg van rajtunk, a "zsák" ruhák a nő ellenségei!

Egy-két apróság, ami segíthet:

  • alacsonyak ne válasszanak elől rövid és túl nagy szoknyás fazont, mert összenyomja az alakjukat
  • kis cicit nagyobbíthatjuk, fodros vagy redős mellrésszel
  • pocival keressünk keresztezett ruhát vagy mell alól bővülőt, bár ezzel vigyázzunk, mert terhes kismama látszatát kelthetjük
  • széles csípőt, vastag combot a legtöbb ruha elrejti

1. Nézzünk szét a neten. Milyen fazon, stílus, szín tetszik. Esetleg melyik tervező.

2. Nézzük át az otthoni ruhatárunk. Milyen fazonú ruháink vannak, azok hogyan állnak.

3. Legyen elképzelésünk a kiválasztott ruháról. (Ne ragaszkodjunk hozzá görcsösen, de körvonalazódjon bennünk egy kép.)

4. Érdemes átgondolni, hogy milyen lesz az esküvőnk hangulata, témája. "Megy" e a ruha az esküvőhöz? Ha lesz templomi, gondoljunk arra is, hogy mi a templomi etikett.

5. Nézzünk körül egy-két szalonban. Ahol nem fogadnak jól, vagy nem szimpatikusak az eladók, oda ne menjünk vissza. 

6. Foglaljunk időpontot! Fontos, hogy csak veled tudjanak foglalkozni és segítsenek a próbákon, így nem tart órákig.

7. Tűzzünk ki egy határt, mennyi az az összeg, amit erre szánunk. Ezt ne lépjük túl. Persze közös beleegyezéssel mehet a dolog.

8. Keressünk valakit, akiben megbízunk és vigyük magunkkal a próbákra. Persze ha az ember csak saját magában bízik (vagy olyan makacs), akkor elég egymaga is. 

9. Ne köss kompromisszumot. Ez életed (remélhetőleg) egyetlen esküvője, így mindenkinek az elérhető legjobb jár.

10. Mozogj a ruhában. Ha megvan az igazi, akkor órákig is képes lennél magadat nézni a tükörben, de az esküvődön se fogsz egy helyben állni. Ülj le, guggolj le, hajolj le, forogj körbe és ha így is kényelmes, nem esik ki a melled a ruhából, akkor nagy baj nem lehet.

11. Nézd át a ruhát, van-e rajta folt, milyen a varrás, nincs-e kifakulva, rojtosodva, kidörzsölve.

12. Alkudj! Mindenhol be lehet próbálkozni, csak valahol nem engednek. Kérdezd meg, hogyha ma elviszed, vagy veszel hozzá fátylat, abroncsot, bolerót, engednek-e az árból.

 

Remélem segítettem, ha valami eszembe jut még kibővítem!

Szólj hozzá!

Ruha vol.3.

2011.12.01. 21:55 hegereka

A mai nap termése egy csodálatosan gyönyörű ruha, amit 89800 magyar egységért vásároltam.

Tegnap előtt nézelődtem a neten, és láttam, hogy az egyik a szalon (www.molettszalon.hu) a mindenképpen meg kell nézni listámról kiárusítást tart. Gyors telefon, időpont mára. Első benyomás: Egy nagyon kedves, aranyos néni fogad engem és barátnőmet (illetve rögtönzött fotósomat). Viszonylag nagy és tágas és majdhogynem világos szalonban találjuk magunkat, tele gyönyörű ruhákkal, gyorsan elmondom mi az elképzelés, hipp-hopp 4 ruha sorakozik előttem, abból egyik a kiszemelt ruha, amit már mutattam nektek. 4-et próbáltam, mindegyik jó volt, de hát egy, ami mindent vitt:

És hát igen, ez A RUHA CSUPANAGYBETŰVEL. És rájöttem, hogy a fátyol se rossz, de azért nem lesz. A ruhához jár vagy alkudtam egy bolerót is, aminek ugyanolyan a mintázata és a díszítése, mint a ruháé.

Az ár egy kicsit szíven ütött, de gyakorlatilag kölcsönzési összegért vettem meg a ruhát. Természetesen tisztítva és sérülés nélkül. Előnye, hogy mivel fűzős, egyrészt nem kell melltartó (ami egy újabb 10-15.000-es tételt jelentett volna), másrészt, ha fogyok is még jó lesz. Jelentem 10 kilónál tartok, félút.

Rossz hír, hogy januártól nincs a szalon, viszont aki már biztos a dolgában, az olcsón tud gyönyörű ruhákat beszerezni, még volt jó pár...

 

Csíny letudva!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása